Nyúl négy keréken

Kevéssé ünnepélyes, de legalább hasznos, már amennyiben nem árt egy mentális checklist-et készíteni, a töltöttkáposzta-mérgezésen és a pezsgőmámoron túllendülve.

 Szerencsére az új akkumulátor már megvan, így a minimállista így a gumik cseréjére (ez ígérkezik anyagilag a leghúzósabbnak), az antenna cseréjére (törött és helytelen a rögzítése is, el van csúszva) illetve az ősszel felfedezett, váltáskor, a kuplung felengedésénél tapasztalható dübbenés (hátulról mintha finoman gumikalapáccsal kapna egyet az autó, megugrik, például 3-asba rakva, alacsony fordulatszámnál) megfejtése. A szilveszteri partyn többen is a motortartó bakok hibájára gyanakodnak, majd kiderül. Emellé még egy tavaszi olajcsere is beeshet, bár nem tudom, a megtett 1500 kilométer és a háromnegyed, motorban töltött év ezt indokolja-e. Ki kellene építeni az ablakmosó rendszert is: minden  benne van, már csak össze kell kötni a csövet a tartállyal, azt megküldeni néhány bar túlnyomással és megnézni, mi történik. Ja és többek javaslatára a spricni nyomógombjánál műanyag bilinccsel ráerősítek a bejövő vizescsőre, mert több infó szerint is hajlamos lecsúszni és eláztatni mindent.

 Szintén minimumprogram a tavaszi és az őszi rajzás, s persze Tatabánya felkeresése is. Meg annyi túrázgatás, jóidős örömautózás, amennyi csak belefér. Akkor szép a veterán, ha kinn mozog az úton. S mivel Nyúl úr 2013-ban igencsak megbízhatónak bizonyult, bátran indulok majd el vele bárhová.

 S mik az extrák? Ami a fejemben mocorog, az egy teljes belső tisztítás, egy profi céggel. Beeshet még (a költségvetéstől függően) egy polírozás is. Aktuális lehet egy első körös állapotfelmérés a korrózió miatt, kérdés, lehet-e teljes újrafényezés nélkül kijavítani a hibákat. Mondjuk a tetején jobb elöl látható, erős gittelésre utaló hibák miatt kicsit fázok. Legrosszabb esetben egy külső fényezést tudok elképzelni, mert belül erősen egyben van még a festék, s persze a régiautó-illatot sem szívesen engedném el. S ha már belsőrész: az egyetlen, apró tetőkárpit.-szakadást is jó lenne kijavítani.

1468 közösen megtett kilométer, 118,25 liter benzinnel. 8,05 literes éves átlagfogyasztás (a soproni kirándulás ezen azért sokat dobott), szerelem 110%-on, az összköltséget pedig borítsa a feledés jótékony homálya. ;)

 Nem lenne persze teljes a kép, ha nem vallanám be: a 11 éves Perion akku ma reggelre letérdelt, máképp nézve a eseményeket Nyúl úr jelezte: nincs kedve a ködszitálós decemberi délelőttöt nyálkás utakon, régi, merev, töredező nyárigumikkal abszolválni. Lehet, neki volt igaza, ő az idősebb, nem vitatkoztam, így a családi Birodalmi Csillagrombolóval mentem le a Közlekedési Múzeumhoz, ahol többek között LazloW és az új Bogara várt. Szerencsére annyi eszem még volt, hogy bevágtam az anyósülésre a szélvédőmosó folyadék tartályát, amit kölcsönadott, így nem égett a fejem a parkolóban.

 A buli remek volt, találkoztam stonemennel is, aki egy üveg finom vörösborért egy kupac újsággal gazdagított. Meg persze kaptam teát, mézeskalácsot, sós aprósütit is: mindezt Csevesznye csomagtartójából! Igen, Csevi száguld és a szilveszteri találkozón is ott volt. Mint megtudtam, némi karburátorállítgatás után minden pöpec, elsőszámú autóként teljesít szolgálatot (s így már nem zabál 10 litert országúton), fedélzeti gyermekülés inkluzíve. Jó hallani ezt. :)

 Voltak Trabik, cápa bömösök, kispókok, Vareszok, Ladák, Tranyók számosan, igazi kis kellemes, laza buli volt: jövőre sem szabad kihagynom. Néhány (nekem legalábbis) különleges vas is előkerült, igyekeztem a telefonnal normálisakat fotózni, hiszen az akkumizéria miatt persze a Bogárban maradt a fotóapparát. Szerencsére volt, aki rendesen is fotózott: a tatabányai Bogarasok gyöngye, TBK001 galériája itt látható.

 Minden kedves olvasómnak /igen, mindkettőtöknek... ;)/ BUÉK, legyen a benya 100 HUF/liter és legyen jó egészség. Ennyit kérek 2014-től, igazán nem sok... ;) 

Néha a legváratlanabb helyekről bukkan elő a Trautmann-család régmúltjának egy darabkája. Mondjuk a Veterán Autó és Motor magazin decemberi számának 22. oldaláról. A „Colonial, a mi autónk” című cikk egy homokszín egri Skoda 1101 P-ről szól. A cikk címét olvasva még csak annyi derengett, hogy a legendák szerint anno apám fiatalkorában valami Skoda terepjáróval rodeózott a hegyekben. Skodának Skoda, külalakra terepjáró, bár a hátsókerékhajtás és a 32 lóerő nem az igazi így elsőre.  Ne legyek telhetelen, 1949-et kell megjelöli, mint a megjelenés éve.

 Aztán olvasom a cikket tovább, 25 oldal alja: „”A szürke forgalmi szerint 1960-ban, CI-18-52 rendszámmal bizonyos Lékai úr volt az első civil tulajdonos Budapesten, az ezt megelőző 11 évnek viszont nincs nyoma a házi archívumban”. Nabzmg, hát ez a Lékai úr konkréten Hochenburger-Lékai Péter, apám nagybátyja. Ez nem lehet igaz. Nem létezik, hogy ez _az_ a Skoda terepjáró. Éjel 11, nem érdekel, papucs, aztán iramodás a kerten keresztül apámék házába: még ébren van. Ellihegem, mit találtam, orra alá dugom az újságot. Hitetlenkedő, majd széles mosoly, 40 évet fiatalodó szemek. Priceless pillanatok ezek az én életemben, sosem fogom elfelejteni. Igen, a rendszám stimmel. Ez _az_ a Skoda. Persze az újság marad apámnál, mint kiderült, aznap éjjel nem sokat aludt.

 Másnap még egyszer végiggondolom, mit lehet tenni. Gyors email a VAM szerkesztőségébe (azóta is válaszolnak, btw, biztos a hidegben belassulnak az elektronok is...), délután megenn látogatása szomszédban: apámnak megvan a slusszkulcs is a kocsihoz. Nem hiszem el, de megvan. Ha nem cseréltek gyújtáskapcsolót, miénk a verda... ;) Megbeszéljük, hogy tavasszal Nyúl úrral lezúzunk Egerbe, Skodát nézni. Mint kiderült, az öreg harcosnak közelgő nyugdíjas éveire titkos terve volt az autó felkutatása, ha még meglenne valahol. Jelentem, megvan. 

 Miután napokig nem érkezik válasz a szerkesztőségbe küldött levélre, más oldalról támadok, nem hiába vagyok katonai újságíró. ;) Irány a Facebook, ott is a „Veteránjárművek ,alkatrészeinek, keresése. adok veszek oldala” csoport. Gyors kérdés, hátha ismeri valaki a jelenlegi tulajdonost. Mondjuk első körben a nagy sietségben a cikk szerzőjének a nevét pötyögöm be, de persze 2 percen belül érkezik a helyesbítés. Majd 10 perc múlva Kita Zsolt, a csoport tagja adja meg az emailcímet és a mobilszámot, illetve jelzi, hivatkozzak nyugodtan rá a hívásnál. Mint a mesében. 2 percen belül már Vincze Istvánnal beszélek, akivel 2 mondaton belül megvolt a közös hang. Persze, várnak tavasszal sok szeretettel, persze, ott lesz a Skoda is. Nagyon örülnek, hogy a kocsi előéletéből újabb dolgokat tudnak majd meg.

Ezért jó dolog veteránozni.

 Úgyhogy tavasszal irány Eger, apámmal és Nyúl úrral elmegyünk vissza a múltba. Jó lesz az. Addig is feltúrjuk a családi fényképarchívumot, mert az öreg szerint vannak képek a Skodáról meg persze Péterről és róla valahol. Ha meglesz, scannelés és CD, visszük magunkkal. Apám azóta Colonial-hirdetéseket böngész (rom ponyva alatt 800K-ért, pöpecnek látszó 2 millióért, kép nélküli kettőésfélért, kendácsolt 700K-ért), remélem anyám nem tudja meg, mert nem szeretnék félárva leni. 

Oké, azt nagyjából mindeni tudja, hogy a Bogarat tele tankkal illik leállítani télire, a rozsdaképződést elkerülendő. Guminyomás is ellenőrizendő, van, aki a körben 2 barra esküszik tároláshoz. Garázs nálam alapértelmezett, temperált, úgy 10-12 fokos.

 A kocsi csillivillire lemosva, még hátra van egy porszívózás és egy lélektani belsőrész-letörölgetés. Tavasszal úgyis kap majd egy teljes belső kozmetikát, állítólag a Lurdy-házban lévő srácok profi módon kezelik a veterán kárpitokat is.

 A nagy kérdés a hogyan tovább. Hetente-kéthetente garázs előtt motorjáratás üresben? Jó időben, napsütésben egy kisebb karika a sózatlan, száraz utcákon?  Rakjak rá a garázsban autótakarót vagy ez már felesleges? Jelenleg egy Lidl-gazdaságos van, amit még anno a Führer Zoli-féle műhely előtti ácsorgás miatt vettem és raktam fel. Kéne egy profi, légzős ponyva, de azt majd jövőre tudom már csak betervezni.

 Kéziféket gondolom nem tanácsos behúzni, ha sokat áll az autó. Ha viszont hetente-kéthetente mozog, nem rohad össze a garázsban állva. Gondolom én. Illik kivenni a az akkumulátort, s mondjuk havonta kicsit rátölteni.

 Érdekes tippek vannak a superbeetle.com téli tárolással foglalkozó oldalán is. Nekem például új volt a tégy egy OSB-lapot a Bogár alá a betonra, hogy a betonon lecsapódó pára ott is maradjon. Okos ötletnek tűnik.

 Nem árt az egércsapda sem, illetve a kipufogó végének lezárása sem, mert a leírás szerint képes a dög bemászni a kesztyűtartóba és a kezelési útmutatóból fészket rágni. :)
Mondjuk itt a mosás után viaszolást is ajánlanak, hmmm.
Ja és olajcsere leállítás előtt és olajcsere a tavaszi indulás előtt, merthogy álló helyzetben is romlik az olaj minősége. Ez mondjuk érdekes.

 Az 1967beetle.com írása azt is javasolja, hogy emeljük meg a kocsit addig, hogy a kerekek pont ne érjék a talajt, így előzve meg a gumik károsodását. Ja és szappant az utastérbe az egerek ellen, illetve páramentesítőt a szagok és a pára ellen.

 A kanadai TechGuys az olajcsere mellett a fékfolyadék és az ablakmosó folyadék (esetemben ez nem játszik) cseréjét is javasolja. Emellett azt is, hogy a padlóra terített, vastag fóliára álljunk a kocsival (aka pára maradjon a talajon) 

 A TheSamba fórumán ajánlják a krómozott és festék nélküli fém felületek védőanyaggal ellátását, illetve az üzemanyagba töltedő stabilizálófolyadékot, a tavaszi, gumiszerű izék kialakulásának megelőzése végett.  

Szóval lesz mivel szórakoznom jövő héten.. :)

...ahogy a művelt winterfell-i polgár mondaná. Ezúton is szeretném köszönteni a Bogaras Bagázs esetleges látogatóit, ha épen erre járnak. :)

 Az elmúlt hetek nagyjából eseménymentesen teltek el, eltekintve egy külső mosástól és egy vásárlástól. Karácsonyra lőttem magamnak egy ajándékot, melyet meglepetésszerűen egy családtagom helyez majd a karácsonyfa alá. A Fabory antik VW-s benzinkanna remek egy találmány: a fogóját kihajtva az lesz a tölcsér, el sem tudom hagyni. Pontosan nekem való. Az üzlet Bristyán úr vaterás hirdetésén keresztül köttetett, az eladót csak ajánlani tudom, a harmadik, zökkenőmentes vásárlást követően.

 A kanna nyújtotta 5 liter tartalék bizony sokat adott volna a lelki nyugalmamnak a legutóbbi esztergomi túra során, jut’ eszembe.

 Elveszett a szervízautó-szüzességem: durván egy hete bezony segélykocsit kellett hívnom. No, nem Nyúl úr volt beteg, hanem én voltam figyelmetlen, így a kulcsot simán bezártam a kocsiba. Ott figyelt az átkozott fémdarab az anyósülésen. Szép kék VW-s kulcstartó szalag tekergett a piros kárpiton, incselkedve a gutaütés szélén álló jómagammal. A segélyautóval érkező idősebb úriember kissé gondterhelten jegyezte meg: a mellettem álló Octaviát pikk-pakk kinyitná, de a Bogár az küzdelmes lesz, „ezekben még van anyag”. Így igaz, két faék és két, az ajtó és a karosszéria közötti résbe becsúsztatott, felfújható gumipárna kellett ahhoz, hogy az ajtógomb-felhúzó drótocskát be tudja szuszmákolni. Kis kézimunka és siker, az ajtó nyílik és még el sem ferdült a finom feszegetés során.

A pótkulcs a gyengék fegyvere!

 Az úriember megértő volt: nem csupán foglalkozási kötelezettségként, hanem 12 év alatt az utolsó csavarig restaurált Velorex- és egy frissen beszerzett 70+ ezer kilométeres egykettes Lada-tulajdonosként. Így a standard árnál olcsóbban számította meg a péntek délutáni programot, de így is fájt azért a dolog.  Viszont jót beszélgetünk, ez is igaz.

Alakul közben Csevesznye is: reklámautóféleség lett belőle. Dögös. :)

Gyönyörűen ragyogott reggel a nap, s kellőképpen hideg is volt, így minden készen állt egy régen tervezett tesztvezetéshez. Nevezetesen: van-e fűtés Nyúl úrban? A kérdést gyorsan megválaszolva: van bizony.

 A mai tesztvezetésnek volt három másik oka is. Egyrészt már két hete nem mozgott a Bogár és úgy gondoltam, nem árt megmozgatni az öreg vasat. Másrészt be kellett szállítani két nagy kartondobozt a munkahelyemre, tisztasági festés miatt szükséges összepakoláshoz. Ugyanonnan pedig haza kellett hoznom az öltönyömet, melyben vidám felkonfokat mondok néha a kamerába: nem, nem adok linket a felvételekhez, akit érdekel keresse meg. :) Harmadrészt pedig tegnap megpróbáltam BKV-zni a melóhelyemre: nettó két óra volt, köszönhetően a Bécsi úti végállomástól a Honvéd Kórházig lépésben araszolgató 1V pótlóbusznak.

 Úgyhogy ma reggel beültem Nyúl úr patinásan illatos belsejébe és a Szentendrei út – Megyeri-híd – Váci út – Dózsa György út útvonalon berobogtam a szerkesztőségbe. Végig kellemes forgalom, csak az Árpád-híd pesti hídfőjénél lévő felüljáró utáni lámpánál sűrűsödtünk be 5 percre. Szinte végi a maximális megengedett sebességgel tudtam autózni. Időben ugyanannyi volt, mint egy szokványos, az Árpád-hídon át történő beautózás, kilométerben hattal több, de ez kit zavar?

 Indulás előtt tanulmányoztam a netről letöltött, angol nyelvű gépkönyvet: tekerők, kallantyúk. Mit hová, mikor mi történik. A dolgot nehezítette, hogy az előző Bogaram, Csevesznye, szétrohadt küszöbének köszönhetően minimális fűtési potenciállal rendelkezet. Soha nem felejtem el azt a mélytéli Budapest-Szeged retúrt, az öltönyhöz illő, vékony bőrcipővel. Brrrrr. Ja és meg is bírságoltak tiltott helyen parkolásért, nem volt meg az 5 méter a saroktól számítva. Remek konferencia volt amúgy...

 Szóval sok tapasztalatom nem volt, mit kell(ene) éreznem, ha működik a fűtés. Már az indulás után derült ki az extra nehezítés: az ablakon besütő napocska pillanatok alatt kellemes meleget teremtett az utastérben. Sebaj. A Megyeri-hídon kiálltam gyorsan a leállós sávba, mert a telefonom leesett az anyósülésről az ülés alá és hát féltettem egy csöppet. Meg így fényképezni is nehéz lett volna. Aztán a jól belátható, biztonságos hídon jöttek a tesztek. Meleg elöl, meleg hátul, a két szellőző is működik. Minden patent. Nem mondom, nem trópusi hurrikán jön elöl, de érezhetően mindenhol működik minden. Újabb kövér pirospont a 46 éves öreg tepsifülesnek...

 A Váci úton fotóztam egy szép, fekete vasat, Pásztor Classic-os rendszámtáblával. Ő is nézett engem, én is őt, kölcsönös elismerés. Pedig szerintem neki hengerenként volt minimum kétszer akkora teljesítménye, mint Nyúl úrnak fénykorában. :)

 Majd’ elfelejtettem az extra indokot a tesztvezetéshez: Bogarazni jó. Pedig ez a lényeg, azt hiszem.

Két hét, majdnem 500 kilométer: egy családon belüli ideiglenes flottamozgásnak köszönhetően Nyúl úr 15 napig fő autóvá lépett elő. Ez – mint látható – nem jelentett azért több ezer kilométert, hiszen alapesetben hűséges (és szintén nem mai csirke) Peugeot városi cirkálómmal járok dolgozni. Azonban ez a három hét is elég volt ahhoz, hogy néhány következtetést levonjak belőle.

 Először is: a gép teljesen üzembiztos. Egy köhhentés, egy nem indulás, egy berángatás nem volt. Pedig nem kevés dugózás is beesett kuplungegyesfékkuplungegyesfék, ahogyan kell. Mindig, de tényleg mindig két főtengelyfordulatra beröffent az öreg, még bontatlan F-es motor. A cégnél az esőveszélyes napokon sikerült teljesen esőmentes beállót lőnöm, így nem kellett aggódnom az esetleges vízben ázás miatt. Mázlim volt, egyszer sem futottam esőbe, a maximum néhány utcai tócsa volt.

 Ezzel együtt is azt mondom: nem való Nyúl úr a mindennapos városi forgalomba. Egyszerűen féltem, Bogárban ülve világosodik meg az, ami az alapesetben GAstrával vagy kerékpárral járva nem feltűnő: elképesztő mennyiségű elmebeteg vezet még mindig a budapesti forgalomban. Ha megnyomják az Astra seggét, nem érdekel, rendőr, biztosító, kikalapálják. Ha megnyomja Nyúl úr seggét, akkor az szerintem letöltendő, mert a helyszínen agyonverem a kerékkulccsal. :) Sokkal kevésbé féltem akár az Astrát (ami, lássuk meg, egy igénytelen, megbízható, hűséges tucatautó) vagy akár önmagamat (sisak, kesztyű,erős világítás, fényvisszaverő bokapánt nélkül el sem indulok), mint az öreg harcost.

 Bogárral – szerintem legalábbis – nem lehet Budapesten normális követési távolságot tartani. Ha megadom azt, amit a négy szervótlan dobfék követel (azaz a KRESZ-nek megfelelő, elméletileg kötelező távolságot) azonnal bejönnek elém. Így persze vagy lazulok és a mögöttem lévő tajtékzik (hiszen lassítva újra felveszem a megfelelő követési távolságot), vagy kockáztatok és az általánosan használt követési távolsággal próbálok túlélni. Az esetek döntő többségében az első, nekem nyugis módszert választottam, elvégre úriember egy 46 éves csodával nem siet, hanem megjelenik.

 Érdekes tapasztalat, hogy ugyanazon útvonalon, ugyanúgy közlekedve, ugyanazokat a sebességhatárokat betartva (50 km/h, illetve a táblák által előírt változatok), a maximális megengedett sebességgel vagy alatta 4-5 km/h-val autózva sokkal idegesebbek a mögöttem jövők, mint ha az Astrával lennék előttük. Enek az okát komolyan nem értem,idegesítőbb a szabályosan (megjegyzem, többsávos úton szigorúan a legkülső sávban) haladó öreg autó, mint egy 10 éves G Astra?!?!

 Hihetetlen örömfaktor. Egyszerűen imádtam a vezetés minden percét, legyen szó kora hajnali reptérjáratról, vasárnapi örömautózásról vagy éppen egy Jazzy rádiós reggeli dugóban várakozásról. Isteni volt, mindig kisimult az idegrendszerem 5 perc után.

 Szóval érdekes és izgalmas kísérlet volt. Marad a szerelemautózás, nemsokára a téli konzerválással. Jövő tavasszal már aktuális öt új Vredestein Sprint Classic gumi, 20 ezer HUF/db, öröm és boldogság. Viszont ha nyáron Németországba akarok menni, akkor kell.

Mint írtam, nemrég elkerült tőlem Csevesznye, életem első Bogara. Most egy képgaléria pottyant az ölembe a javításáról, plusz egy videó is: a gépsárkány, ha egy zárt udvaron is, de már hasítja az aszfaltot. 

Ide kattintva megnyílik a galéria!

Szívből örülök annak, hogy a leendő tulajdonos valóban a talpraállítás mellett döntött és nem került bontásra Csevesznye. Kívánom, hogy még sok-sok tízezer kilométert gyűjtsön össze a vén 1303LS... :)

Lazlow-éknál nagy az öröm és a boldogság: megjöt Frici Urkundéja. Ebben az áll, hogy Bogara derék acéltepsifülesemnek szinte ikertestvére lehetne (eltekintve a fekete belsejétől). Egy pöttyet idősebb is, hiszen Fricit 1967. augusztus 16-án építették, addig Nyúl november elsejei születésű. S persze nekem van kelet-európai extracsomagom, úgyis mint megerősített váltóház, zárható motorház-tető és kormányzár. S ami a legfontosabb: a közös szín, L 70 F Chinchilla. Külön öröm, hogy Friciben is a saját, gyári motorblokkja ketyeg, mint Nyúlban. 

Chinchilla Commando!

Akkor ez eddig a harmadik, ilyen gyári festésű, 67. második féléves Bogár, hisze mint Pécelen, a tatabányai bogarasok jeles képvielőivel (úgyis mint TBK001 és vPerecz) beszélgetve kiderült, hogya  klubból néhány éve eladtak egy csincsillaszürke, piros belsős, 1967 második felében gyártot autót, mely elméletileg ottmaradt Tatabányán. 

A sok jó hír melett egy elretentés: ezért ne használd Bogaradat télen.

Quality time – nem minden hülyeség, ami a tengerentúlról, az egyesült Államokból érkezik. Persze a Cal Look vagy a Resto Cal Look mellett, ugyebár... :) Szóval vasárnap, a ragyogó időben elindultunk Anitával egy kisebb házastársi rekreációs túrázgatásra.

 Az első célpont a Holdvilág-árok volt. Többször voltunk már itt, de az árok mindig új és új arcát mutatja. Csakúgy, mint a parkolás lenn, az ösvény elejénél, most éppen egy régi Swift mutatta meg, hogy lehet egyszerre három helyet elfoglalni. Egyszerű: állj merőlegesen a töbi parkoló kocsi közé.

 Leraktam Nyúl urat az árnyékba, egy kissé gazos helyre, ami azért a célnak tökéletesen megfelelt. Kicsit túlparázom még a dolgokat (apám mi lesz itt, ha első gyerekes leszek?!?!?!), azt hiszem, mert az árok végén elkezdtem aggódni, mi van, ha valaki éppen most lovasítja megy a Nyulat (újságíróhoz méltó, derekas képzavar btw) vagy mondjuk ugrál rajta egy komplett osztálykirándulás. No, az inkább az árok végén, a vaslétránál volt megtalálható, első tippre egyetemista gólyacsoport lehetett. Lelkesek voltak – és hangosak.

 Persze a visszaérkezéskor kiderült, hogy semmi baja nem volt. Anita elhozta a nagyobbik fotóapparátunkat, így elkészülhetett (a többi kép mellett) a „Cowboy a lovával” típusú zsánerkép. Íme. Hozzá kell tennem, hogy összesen két embernek viselem el, ha fotóznak: Anitának és a zseniális fotósnak, több éve velem dolgozó kolleganőnek, jóbarátomnak, Dévényi Veronikának.

 Aztán ahogy kódorogtam a vas körül, elhangzott házasságunk eddigi legfeleslegesebb, egyben talán (számomra) legléleksimogatóbb kérdése: „Jó az idő, korán van, nincs kedved még Bogarazni?” Higgyétek el, ilyen apróságokon áll vagy bukik, hogy jól választottad-e ki életed párját.

 Szerintetek? Irány a múltkori út, át a Pilisen, csak éppen visszafelé, Esztergom irányában. A mókát és az erdei utak nyugalmát csak néhány szlovák rendszámos tahó zavarta meg, ezúton is kívánok nekik balesetmentes közlekedést – nem rajtuk múlik. Asszonnyal a jobbegyben persze óvatosabb az ember, most nem csikordultak meg a szikkadt, csereérett 155-ösök. A motor finoman duruzsolt vagy erőteljesen ciripelt, helyzettől függően. Anita nem tudta, de ekkor már fejben vadul kalkulálgattam: elég lesz a benzin hazáig? (Elég lett.) Plasztikkártya volt nálam, de ez amolyan genetikai örökség apámtól, férfiúi büszkeség kérdése, amolyan családi hagyomány. Erről és a 28 év alatt időnként mellészámolt kalkulációkról mondjuk anyám tudna mesélni.

 Esztergomban sikerült megtalálni a környék legrészegebb fazonját, miközben próbáltam kideríteni, vasárnap van-e parkolási díj a székesegyház alatti részen. Nem volt segítőkész, ellenben elaludt válaszadás közben. Sebaj, a napszítta, ázott, bepöndörödött (csókoltatom az üzemeltetőt ezúton is) papírról lelestem, szabad a pálya. Apróbb középkori vásár a székesegyház mellett, Duna-bambulás, rétes és szendvics egy kellemes presszóban (udvarias kiszolgálás inkluzíve). Nagy beszélgetések mindenféléről.  Szóval quality time, a javából.

 Visszafelé egy nyugdíjascsoport kelt át a 11-es városi, kanyargós szakaszán, erősen színuszos, de alapvetően random  nyomvonalon. És még az egyik hölgynek állt feljebb, amikor egy szabályosan közlekedő, majd látványukra lassító autós meg merte pöccenteni a dudát... :)

 A hazapöfögés a 11-esen történt, Duna balra, hegyek jobbra, országúti kerékpárosok kerülgetése, kényelmes 80, falvakban persze 50. Jönnek vissza az emlékek, dunabogdányi DH-verseny, amikor Ar3.14 egy fejbeverős versenybaleset után az látta, hogy a pálya kanyarodik. De nem, ellenben a fal győzött. Templom, ami mellől túra indult még sihederkoromban, presszó, ahol megálltam 15 éve egyszer kávézni. Mikre nem emlékszik az ember, ha kicsit ellazul. Na, ezért tessék Bogárral kirándulni.

 Az egyetlen dolog, ami visszagondolva kicsit szomorúvá tesz, hogy egész nap, ragyogó hétvégi kirándulóidőben, Budapesthez közel, közepes forgalomban _egyetlen_ Bogárral nem találkoztam. Volt egy erős optotuning 2T-s Trabis négyes, meg egy Kacsa, két szélesvállú kopasszal. Ennyire nincs pénz, ennyire nincs már Bogár az utakon?