Nyúl négy keréken

Ha már türelmetlen vagyok, ha már kompromisszumokat kötnék, abba kell hagyni a takarítást és mondjuk el kell menni platnin csirkemelleket sütni a kertben. Ez volt a mai nap fő tanulsága, illetve hogy a használt fogkefe univerzális takarítóeszköz.

 Úgy gondoltam, hogy mivel Anita úgyis melózik ma a választások coverelése miatt, így lesz időm nekiesni a kárpitok kényesebb, fehér csoportjának. Igaz, a múltkori teszttisztogatás után meglehetősen optimistán indultam lefelé a lépcsőn a garázsban, kezemben drága jó barátommal, a vödörnyi langyos Arieles vízzel és hű csatlósaival, úgyismint fogkefe, körömkefe, törülköző. S persze nem hiányozhatott a mai napra szánt csodafegyver, az apámtól kölcsönkapott puha kefe sem, amit a lyukacsos tető- és oldalkárpit tisztításához terveztem bevetni.

 Bemelegítésnek a két napellenző szerepelt a napirenden: beültem, térdemre a törölköző az esetleges lecsöpögő hab felfogására, majd fogkefés sika. Gyors, eredményes munka volt mintkét oldalon, a fényképek magukért beszélnek. Meglepetésemre a tartó műanyagelemek is kifehéredtek, arra számítottam, a 47 év alatt jobban besárgultak. Mondjuk vigyáztam is a munka közben, hogy ne törjek le semmit, amikor a napellenzőt oldalra hajtottam. Megérte, csodaszép lett. S ha már arra jártam, a tükör sem maradhatott ki. A szára sokat fehéredett... ;) A képen a jobbos ellenzőt már letakarítottam, a balos még eredeti.

 A következő lépésnek a tető kisuvikszolását gondoltam. Elsőre szokás szerint egy kisebb területen teszteltem, jobbos ajtó felett. Puha keve, lerázva, kevés dörgölés, koszos hab letörlés. Aztán a rémület: a kárpit kicsit megnyúlt, behullámosodott. Fcuk. Ellenőrzés a másik, érintetlen oldalon: igen, ott kifeszül rendesen, csodásan, délcegen. Fcukfcuk. Akkor most az jön, hogy megkérdezem az okosabbakat, addig is hadd száradjon, s ha hullámos marad akkor is, legalább tovább már nem rongálom az állapotokat. Felbaktattam a géphez, gyors kérdés a fórumra, illetve az illetékes FB-csoporthoz, ezésez történt, para vagy nem para? Egy Két válasz jött, mely szerint abszolút nem probléma az időszakos behullámzás, mehet a kefés tisztogatás, illetve inkább mosogatószivacs, mint kefe. Egy másik, immár magánmegjegyzés szerint viszont nem kéne erőltetni, nehogy tönkretegyem a 47 éves, szinte hibátlan kárpitot (összesen egy darab 1 cm-es szakadásos elválás, az is oldalt, nem feltűnő helyen, az ablak alatt).

 Így legyek okos: inkább elmentem a húgom szülinapi estebédjére sütögetni. Ezalatt szépen lehiggadtam, megtömtem a pocakomat, bekávéztam szépen – és a kárpit is megszáradt. Valóban visszarántotta magát, ránézésre, simításra teljesen olyan, mint a másik, még koszos oldalon. Azért annyira bátor nem voltam, hogy akkor nekiálljak a teljes tetőnek, így bölcs döntést hozva a B-oszlop és a két kapaszkodó lett a további műveleti terület. Szépen elindultam felülről lefelé, a már lassan megszokott hihetetlen eredménnyel. Csodaszép lett mind az oszlop fehér borítása, mind a kapaszkodó és annak rögzítése. Bár azt, aki kitalálta a kapaszkodóba nyomott finom bőrutánzat-mintát, nagyon meg tudnám ütni. A tizedmilliméteres redőkből kivakarni a soktízéves szutykot, hát, idegőrlő feladat. Ekkor jöttem rá az időnkénti szünet hasznosságára: kutyának labdát dobálni, kávézni, főrumot ellenőrizni, Anitát felhívni. Így egyrészt mindig újra lesz türelmem milliméterenként, maximális tisztaságra törekedve haladni, másrészt nem gyújtom fel az egészet a francba. Nem nagyon értem mostanában, miért is volt jó ötlet fehér kárpittal épített veteránautót venni – ismét... :)

 Negyed nyolcra egyrészt el is fáradtam, másrészt sötétedett, ami a finom mozdulatos, fogkefés takarításhoz nem ideális, harmadrészt pedig pont kész lettem a két oszloppal, illetve az oszlopoktól a csomagtartó felé haladó, ülések feletti kárpitokkal, ezeket azért mertem fogkefével támadni, mert  rá van ragasztva a fémre, így nem tud behullámosodni. Jó volt ez így, elég is volt. Azt már látom, hogy a tavasz rámegy a belső takarításra (a kárpit után jönnek majd az egyéb részek, kormány, fémelemek, krómozás stb). De nem baj, öreg vagyok, Nyúl úr sem fiatal, ráérek, ráérünk. Maradjon öröm a Bogarazás, ne csapjon át nyűgbe. 

 S mivel a blog.hu képfeltöltése behalt, így egy nyilvános Google+ könyvtárba pakoltam a képeket, a kérésnek megfelelően előtte-utána képek gazdagon.

Szép volt, jó volt, jövőre is megyek. Protheus szervezésében szerveződött egy kisebb felvonulás április elsején. Mivel a rendőrség hétszámjegyű (és nem 1-essel kezdődő) összeget kérne a "rendes" Rajzás felvonulós részének biztosításáért az MBK-tól, így maradt a közlekedési szabályokat betartó, házi vonulás, azaz a közismerten baromságok százait előidéző dátumra időzített Bolond Rajzás.

 A Közlekedési Múzeum előtt gyülekező sacc/kb 10 Bogár és egy T2A busz legénysége villámgyorsan felzabálta Évi egy nagyobb doboznyi muffinját, majd a Városliget, Hősök tere, Andrássy út, Roosevelt tér, Lánchíd, Alagút, Tabán, Hegyalja út, Naphegy útvonalon feldudáltuk magunkat a Citadellához. Itt röpke városnézés, trécselés, bogarastrikó-csencselés következett, majd hazagurulás.

Képek a Google+ képtárában itt, Istennyila optikájából.

 Ezek azok az apró, lokális bulik, ami miatt érdemes egy vasárnapot elkörömkefélni a műbőr ajtókárpiton. Ami miatt csak megtelik az a benzintartály. Ami miatt a reggeli kávé a bogaras bögréből az igazi...

Miután a jobb első ajtókárpit tisztítása remekül sikerült, vettem egy nagy levegőt és vasárnap nekiálltam a Level 2 takarításnak. A szintugráshoz szükséges fejlesztések a következők voltak:

− A koszos hab letörlésére használt konyharuhát jobb nedvszívó törölközőre upgrade-eltem;
− A kertészkedéshez használt műanyag hab ülőkét-térdelőkét is bevontam a műveletbe, a betonon jó szolgálatot tett.

 Maradt a színes Ariellel dúsított melegvizes vödör, a köröm- és fogkefe, no meg a Jazzy a rádióból. A műveletre a vasárnapom rá is ment, a végső mozdulatok már sötétben, fejlámpával történtek meg. No de ne szaladjunk ennyire előre...

 Elsőként a bal első ajtókárpit jött. A dolog odáig simán ment, amíg a zseb kivételével mindent lesuvikszoltam. Az első, khm, orális tevékenység pont a zsebbel következett: összeráncolt műbőrt tisztítani nem bizonyult egyszerűnek. Gyakorlatilag csak a fogkefe játszott, a rések, gyűrődések miatt. Kiakadt a zseb bal oldali kampója is, vagy 5 perc volt, míg rájöttem, miért rogyott be a zseb a kárpitba. Ezeket még könnyen orvosolhattam, de van egy hiba, amivel majd foglalkozni kell: a zseb környékén elengedett a ragasztás, mely az ajtókárpithoz tapasztja a zsebet. Ehhez le kell bontani majd a kárpitot, de mivel itt pótolni kell a vízzáró fóliát is, mindenképp be volt ütemezve idén nyárra a javítás.

 Amikor készen voltam, új vizet kevertem és bemásztam hátra, annyi eszem persze nem volt, hogy az első üléseket előtte kiszedjem. Trabin nevelkedtem, ott sem volt több hely, megszoktam. :) A hátsó ülés ülőpadját kikaptam, kiporszívóztam, félretettem. A hátsó rész minden zegét-zugát is végigporszívóztam, akku környéke, fesszab (szép, csillogó Bosch, tuti már cserélt darab) és otthonos ürege. Vigyáztam a gyári fesszab-takaró kartonlapra, igazi csemege az ilyen. Következhetett a jobbos-balos kárpit, egy-két trükkös helyen (például az üléstámla rögzítőrendszere vagy a hamutartó körül) erős fogkefe-használattal. A motor felé eső területekhez előre döntöttem a hátsó üléstámlát, jut' eszembe, azt is ki kellett volna porszívózni, next time. Itt vigyázni kellett, hogy a szürke kárpit, ami a háttámla hátsó részét és a belső csomagtartót borítja, el ne szakadjon, amikor a csomagtartó és a háttámla találkozásánál üldögélek.

 Amikor készen volt a négy ajtó- és oldalkárpit, arra gondoltam: miért ne lehetne minden, piros műbőrrel burkolt területet letakarítani? Idő van, kedvem van, süt a nap, szól a jazz, az eb rohangál a labdáért, Anita és a Kedves Anyóspajtás ebédet főz. Tipikus kispolgári életkép, innen a város széléről, nem igaz? A hiba, hogy nem 1970-et írunk (ha már Bogár-karbantartás hétvégén) vagy nem egy új, féltve óvott, szorgalmasan takarított Suzuki Swift áll a garázs előtt. :)

 Mivel a hátsó ülés padja amúgy is kinn volt, azt volt a legegyszerűbb lepucolni. Utána jött az anyósülés és ekkor sem volt még annyi eszem, hogy kiszedjem. Szeretem a kihívásokat, na, fogalmazzunk inkább így. Persze a váltóalagút miatt nem lehetett a jobb alsó részt lesikálni, így nagy nehezen eljutott az agyamig a gondolat: az ülésnek mennie kell. Előre csúsztatás (s egy gyors fejbéli címke: síntakarítás és -zsírzás, mielőtt visszateszem), némi szentségelés és már kinn is csücsül az ülés a betonon. Maradék oldal sikamika, porszívózás, félrerakás. A vezetőoldali ülésnél már rutinosan a kiszedéssel kezdtem, mennyivel könnyebb így takarítani... :) Itt is porszívózás, majd a babapopsikendős kezelés minden letisztított műbőr felületre. Valami Babylove nevű került elő anyáméktól, bontatlan 80-as csomagban. Színtelen, szagtalan: yikes. Végigdörgölés, gyönyörködés. Igaz, még egy felületi áttörlésre szükség volt egy jó negyedórával később, mert fehéres anyagmaradékok tűntek fel a piros kárpiton. Letöröltem, fénylik, ragyog. Végül némi fényképezkedés d1987 elvárásainak megfelelően: csudaszép üléselemek a napon.

 Lassan rám is esteledett, úgyhogy gondoltam, gyorsan visszarakok mindent aztán irány a vacsora és a West Wing aktuális része. Aha. A sínek tisztítása, zsírzása nem volt nehéz feladat, a családi hagyományt jelentő Shell Retinax A kenőanyag segítségével. Amióta az eszemet tudom, ugyanezt a sárga bödönt használtuk apámmal minden szereléshez, egészen az első Trabantunk (UK 22-82, még gömbölyű lökhárítókkal) óta. Szerintem kábé egyidős velem a doboz.

 Az ezután következő 15 percet minden gondolkodás nélküli ülés-visszaerőszakolási kísérletekkel töltöttem, a végén már fejlámpával. Ahelyett, hogy mondjuk 2 percet töltöttem volna a padlósínek és az ülés sínjeinek szemlélésével: a Bogár alapvetően kőbalta-bonyolultságú. így az ülésrögzítés is. Miután (rendes férfi módjára) minden egyéb lehetőséget kimerítettem, összezsíroztam mindent az ülések körül, s az egyik sín elejét is elgörbítettem, csak megnéztem az alját, kicsit gondolkodtam, majd két finom kalapácsütéses visszagörbítést követően egy mozdulattal visszatettem a sínre az anyósülést. No comment.

 Végül minden a helyén volt, visszaálltam a garázsba. Közben egyetlen gondolat zakatolt a fejemben: ez volt a könnyebbik rész, következik a fehér tetőkárpit, sokkal vékonyabb, lyukacsos anyaggal. S 12-én Rajzás, az antennacsere mellett (LazloW, erősen számítok Rád!) a belső takarítás van kitűzve célnak. Közben jön egy három napos bécsi szakmai rendezvény, aztán újabb két hétköznap egy balatonkenesei esemény: szoros lesz. Megoldjuk.

A teljes galériát ezentúl ide, a posztok végére fogom betenni. Jobb ötletem egyelőre nincsen.

Miután az index.hu-nak köszönhetően a Warhol-féle 15 perc hírnév Nyúl úrra is ráragyogott (köszike ezúton is), hazafelé gondoltam egyet és nekiálltam Bogarakat keresni, fotózás céljából. Ehhez remek eszköz az öreg iPhone4 (kivéve a Nappal szemben, jegyzem meg), jó képe van és egy ujjal kezelhető, a kerékpárkormány elengedése nélkül is.

 Az első két áldozatot a volt Felvonulási téren lőttem: mindketten rendszeresen parkolnak ott. A zöld kifejezetten tetszik, a csillivilli krómozott Mangels-felnik jól állnak ennek a pisztáciazöldnek. Persze az is lehet, hogy szimplán színvak vagyok...

 Kicsit odébb álldogál már jó ideje ez a kissé viharvert, későnémet(?) 1200-es (medvetalp lámpa, oldalsó légbeömlő, rács nélküli motorháztető) hófehérke.

 Emlékeztem, hogy a Kaszásdűlő lakótelepen is szoktam látni egy piros Bogarat. Tavasz van, süt a nap, kerékpárral vagyok, nézzük meg. Persze ott állt megint az 1302-es (kerek hátsó lámpával?!?!?!), a madarak szőnyegbombázásának kitéve. Ha nagy leszek, megveszem. :)

Kicsit odébb pedig egy fekete 1300-as várja az újabb bevetést, mintha használva lenne.

A végén még eltekertem az utcánk végére is, mert volt egy halvány emlékem egy, valahol errefeláé egy garázsból kikandikáló páncélos háttal kapcsolatban. Végigmentem oda-vissza, azt hiszem,a garázs meg is lett, de már üres volt. Minden nem jöhet össze egy nap alatt...

Már régóta zavart Nyúl úr enyhén lelakott belseje. Volt egy ajánlott autókozmetika, ahol veteránok tisztítását is vállalják. Meglátogattam őket, mondtak egy összeget, infarktus, hazajövetel, majd a Közösségi Tudathoz fordulás, azaz a bogarhatu.hu fórum SZMB-topikjában segítségkérés. A kérdés az volt, lehet-e házilagos eszközökkel takarítani, vagy mindenféleképpen szakemberhez kellene fordulni?

Jött is az érdemi válasz:

„Sima mosóporos víz felhabosítva. A puha körömkefét belemártod, lerázod, hogy csak nedves és ne vizes legyen, utána  elkezded dörzsölni a kárpitot. Ez elég hatékony tud lenni, mert a szövetből, szőnyegből is kiszedi a koszt. A száradás után egy alapos porszívózás.

Ultradermes, nedves kefével a tetőkárpitből a makacs szennyeződés is kijön, csak utána nedves ronggyal többször át kell törölni (ez a kárpiton is működik). 
A kárpit tisztításához még bármelyik kárpittisztító hab is jó. Kiporszívózod, bedörzsölöd kefével a habot, megvárod míg megszárad, majd megint kiporszívózod. Ezekkel a módszerrel a Golfból 20 év lerakódásait szedtük ki igen hatásosan.
Egy napot szánj rá, és meglátod nem bánod meg. Ja és szedd ki amit csak lehet a belsejéből mert úgy sokkal kényelmesebb.”

 Egy életem, egy halálom, vasárnap délelőtt kipróbáltam a kefés-mosóvizes változatot az anyós oldali piros műbőr kárpiton. Ehhez beszereztem a Rossmann legpuhább körömkeféjét, egy veder langyos-mosószeres vizet, s egy tiszta törlőkendőt. Előtte alaposan kiporszívóztam mindent belül, ha már takarítok. Utána kezdődött a szeánsz: itt hamar előkerült egy fogkefe is, hiszen a körömkefével a karfa környéke nem volt takarítható. A vállam majdnem leszakadt a végére, de nagyon megérte. Hogy mennyire, arról Dávid örömére meséljenek a képek:

 A lényeg, hogy nem rányomva, hanem csak finomat simogatva körkörös mozdulatokkal dolgozzon az ember. A vízszintes mintánál persze kell a vízszintes mozgás is, ezekből az rongyra nyomott ujjheggyel lehet eltávolítani a koszos vizet. Igyekeztem gyorsan törölni, ne ázzon át semmi. Segített a szél és a napsütés is, gyorsan száradt minden. Ahogyan néztem, elsőre nem is rossz, maximum még Rajzás előtt végigmegyek rajta még egyszer. Az első próbálkozást a megérkezett hidegfront szele és esője zárta rövidre. A héten befejezem a másik három kárpitot is, a tetőkárpittal kapcsolatban még gondolkodom, az vékonykának, ellenben nagyon koszosnak tűnik.

 A nyomozást pedig a porszívózás egy érdekes momentuma váltotta ki: találtam két darabkát egy széttört szekirutüvegből, beágyazódva közvetlenül a jobb első ülés sín elé, a szőnyeg szélénél. Ez is alátámasztja azt, hogy volt egy karambol az előéletében, s ekkor ablak is tört. Érdekes a csomagtérajtó bowdenjének kivezetése is, btw. Szerintem nem egészen gyári ez a megoldás, hiányzik a festék erősen.

Miután a hét második felében kifejezetten nagyon tavasz volt, Nyúl urat befogtam egy kis városi rohangálásba, mivel két napig amúgy is autóval kellett rohangálni. S persze volt a baráti társaságban olyan is, aki a szokásos heti összeröffenésen megjegyezte: rég látta Nyúl urat. Parancsértettem… :) Így hát teletankolás (7,55 liter/100 km-es fogyasztás), tényleg, lógok még a villányi kirándulással, jut’ eszembe.

 Az úgy volt, hogy március legelején egy baráti társasággal elmentünk Villányba három napra bortúrázni. A dolog remek volt, Gere és Bock-pincékkel nem tudunk mellélőni. A lényeg nem is ez, hanem az oda- és visszaút: Bogárral. Miért ne? Úgy gondoltam, hogy nyissuk az évet egy erős lépéssel és ha már úgyis süt a nap, s a meteo esőmentes időt jelzett végig, akkor örömködjünk egyet. Odafelé a szállás miatt sietni kellett, így a régi 6-os – 57-es út kombót a maximális sebességgel tettem meg. Egy rossz szava nem volt az öreg harcosnak, tette, amit tennie kellett. Időnként a tempósabb kanyarokban jelezte a futómű: ez már sok és a nemrég feltett nyári gumik ellenére csendesen elindultam az ív külseje felé. Ezeket a szituációkat kiválóan lehetett kezelni gázelvétellel, ésszel. Imádtam. Meg a falvak lakói is, ahol szerintem egy csomó helyen évek óta nem láttak Bogarat.

 Visszafelé már nyugodtan lehetett autózni, semmi rohanás, semmi sietség. Napsütés is volt, időben is indultam, bőven lehetett kirándulósan haladni. Nos, így jött ki a közel 440 országúti kilométerre meg még egy kis városi lötyögésre a 7,55 literes valódi átlagfogyasztás.

 Kiugrottam LazloW komához is, így tudom, hogy van egy ékszíjam, egy új kuplungbowdenem, egy marok tömítésem, négy kéderösszefogó bizbaszom, két eredeti lökhárítócsavarom, egy indexrelém, egy kilométeróra krómkarikám, egy váltóbot-rögzítőm,  néhány kárpitbolhám s egy majdnem teljes (mínusz fényszóró) izzókészletem. Ezeket még ősszel lőttem a Vaterán egy szatyorban s LazloW segített az azonosításban és a használhatóság szerinti kiválogatásban.

 Na szóval tavasz lett és Bogaraztam. Sok mondanivaló nincs erről, pöfögni jó és idegsimogató, közben lát az ember hordókerekű buggy-t is. Íme.

Holnap pedig a Nagy Takarítós és Nyomozós Poszt jön majd, stay tuned.

Ui: a képbeillesztési baszakodás miatt abuzálja a blog.hu illetékeseit egy taliga aprómajom...

Nem tudom, miért gondoltam úgy, hogy pont a gumicsere fog simán és eseménymentesen zajlani. Igaz, a kétfelvonásos komédia végére meismerkedtem a nagycsöcsű szelep fogalmával, illetve láttam egy szép, veterán, amerikai kivitelű mélykék cabrio Mercedest. Ráadásul az új papucsok is szépnek néznek ki, úgyhogy a végeredmény mindenféleképpen pozitív.

 A sztori eleje talán már ismert egy előző bejegyzésből: Nyúl úr gumijai öregek voltak nagyon, kirepedezettek, merevek, oldalfalból kikandikáló acélszálakkal néhol, konkrétan a pórkerék például emiatt használhatatlan volt. Kinéztem a 155R15-ben kapható gyakorlatilag egyetlen gumiköpenyt: Vredestein Sprint Classic, ami forrástól függően 21-25000 HUF/darab áron kapható. No, ez testvérek között is – szereléssel együtt- minimum 110000 HUF (4+1 a pótkerékre), ami azért nem kevés pénz. Sebaj, márciusban születésnapom van úgyis, lebeszéltem mindenkivel, gumira gyűjtök ajándék helyett.

 Aztán hirtelen szembe jött velem egy fórumlakó hirdetése: 95%-os 165R15 /80-as Hankook, 4 darab, 28000 HUF. Azt nem mondtam még, de két 165-ös Kumho nekem is volt a garázsban, újonnan vettem és használtam talán egy évig, 2000 kilométert megtéve. Szóval elindult a vezérhangya: mi lenne, ha ezt megvenném és a hat azonos méretű külsőből összelegóznánk a szettet, erősen költséghatékonyabban?

 Kikértem két hűséges segítőm, d1987 és LazloW véleményét is. Nekem elsősorban a „jajjnemlesztúlszéles”-probléma járt a fejemben, de mindketten azt válaszolták: nem és az üzlet megéri, ha a gumik tényleg jó állapotban vannak. Ráadásul jogos érvként merült fel, hogy a megtakarított több tízezer forintot így el lehet költeni olyan dolgokra az autón, amelyek szintén fontosak. Egyszerűen optimalizálni kell a forrásokat és a kiadásokat, hiszen nem német fizetésből veteránozunk.

 Kis alkudozás az eladóval, majd virtuálisan egymás kezébe csaptunk. Beraktam az egyik, már meglévő 165-ös gumimat  a pótkerékhez és elindultam a Hűvösvölgybe, az eladó gumisműhelyébe. A gumik már vártak, megnéztem őket, tökéletesen megfeleltek. A vadregényes hátsó udvarral rendelkező helyszínen begurultam a csempézett padlójú műhelybe, majd megkezdődött az operáció. Gyorsan meg is állt, mert már az első két, leszedett kerékből az egyik extra széles, régi szeleplyukkal rendelkezett s ehhez „nagycsöcsű”, azaz szélesebb aljú szelep szükségeltetik. Ami nem volt, lévén már ezer éve nem használnak ilyen felniket. Sebaj, gyors telefon több ismerős műhelybe is: ige-igen, ismerjük, de már nálunk sincs. Végül a Szentmihályi út 68. szám alatti nonstop gumisnál volt ilyen szelep.

 Némi legózás: van 5 felni, ebből kettő normál, három nagyszelepes. Előre felkerült a két normál szelepes felni szépen megszerelve, míg az egyik hátsó kerékre az új gumi plusz régi, nagyszelepes belső került, a negyedik kerékhez már nem is nyúltunk hozzá. Plusz a nagyszelepes pótkerék, ugye.

 Szép nyugisan átdöcögtem a világ másik végére (közben útba ejtettem a laptopszervizt, ahonnan kiváltottam az Afganisztánt kétszer megjárt mini noteszt, ami végül egy otthoni háztartási  baleset áldozata lett), s itt sikerült végül a maradék három kereket is tömlő nélküli, új szelepes változatra átépíteni, tényleg minimális árért. Hozzáteszem, a szelepek árát a gumikat eladó fórumtárs állta, s a szerelési díj felét is elengedte. Korrekt üzlet volt, nevét, elérhetőségét eltettem, van néhány autó a családban. Ja és a Szentmihályi úton állt benn az udvaron a gyönyörű cabrio Mercedes is. Az egyik gumis srác pedig Golf I-tuner, de szíve vágya egy T1-es busz. Jó arcok dolgoznak ott, mondom én. 

 Aztán hazaballagtam, s a lemenő nap fényénél csináltam néhány fotót. Igen, Dávid, nem 300-at, de már haladok, tessék ezt figyelembe venni... :)

Hétfőn reggel kinéztem az ablakon s a kávé kavargatása közben arra gondoltam: amúgy is vacak nap vár rám, rosszkedvű értekezlettel, csatározásokkal, mi lenne ha kicsit feldobnám a hétfőt? Hiszen süt a nap, új az akksim, akár Bogarazhatnék is. Nos, így is tettem.

 Nagyon nem bántam meg. Hetek óta nem mentem vele, mégis pöc-röff indult (na jah, elektromossággal könnyű), vigyorogtam oda-vissza.

 Hazafelé alig voltak az utakon is, nem kellett araszolgatni, csendes duruzsolás, könyök az ablakban, tavaszi meleg és napsütés. Az Élet szép. :)

JC, a családi mindenes, más néven Birodalmi Csillagromboló egy két esztendeje nálunk szolgálatot teljesítő, idén 10 éves G Astra. Jön-megy, üzembiztos, van benne klíma, olcsó fenntartani, egyhatos Ecotec-motorjához képest nem eszik sokat. Szóval a tökéletes segítőtárs.

 Nos, a mai napomból 3 óra JC csomagtartójárra ment rá. A saját hülyeségem miatt, s még közel sincs vége. A sztori eleje: nagyszülőktől vidékről isteni csemegeuborka savanyút hoztunk haza, s menet közben a 3 literes üveg felborult, s a nem megfelelően zárt tető mellett a lé kicsorgott. Mivel (1. elcseszés, lesz még bőven... ) egy lusta dög voltam és egyre csak halogattam a csomagtartó gumiszőnyegének beszerzését (ami pont az ilyen baleseteknél jelenthet sokat), így a lé szépen beleivódott a csomagtartó alsó takarókárpitjába. Ha lett volna egy csöppnyi eszem (2. elcseszés), akkor még aznap este, amikor a csomagtartóból a feldőlt befőttesüveget kiemelem (melyből szemmel láthatóan hiányzott a lé), akkor azonnal kiveszem a szőnyeget, száradni és legkésőbb másnap reggel kitörölgetem a csomagtartó fenéklemezét is. Nem volt, estevolt, fáradtvagyok, mindenkihaggyonmánbékén, örülökhogyvégreitthonvagyunk. Akkormégjóötletnektűnt.

 Helyette (3. elcseszés) szerintem legalább két hónapig, ha nem többet jártam az uborkaleves hátsórésszel. A cucc persze a melegben jól érezte magát és barátokat növesztett. Cuki kis penészgombákat, a fenékkárpitra és a jobb oldali kárpitra is. A dologhoz hozzátartozik, hogy a lelkiismeretemet elaltatta: a kocsit rendben tartom amúgy, olajszint rendszeresen ellenőrizve és utántöltve, ha kel, ablakmosó, fékolaj, hűtővíz, ablaktörlőlapát, stb. Szükség szerint szervizelve. Szóval a kocsira vigyázok, ezt meg is hálálja, s mi ehhez képest egy kis uborkalé?

 Sok. Főleg, ha az ember a penészgombák felbukkanását észlelve pánikszerűen kiszedi a fenékkárpitot, s az oldalkárpittal együtt Domestos-kezelésenk veti alá, gombaeltávolításilag. Ez még nem is rossz ötelt, de az már igen (4. elcseszés), hogy annyi eszem nem volt: talán a karosszériát is illene kitakarítanom alatta. A kárpit hamar megszáradt az őszi melegben, viszakerült, öröm és boldogság.

 Egészen mostanáig. A héten megint észrevettem: visszajöttek a drága aranyos kis gombácskák. Persze, mert a karosszérián kialakult nedves dzsuva remek táptalajnak bizonyult s persze a fenékkárpit alsó filcrétege fel is szívta a nedvességet. Énbarom. Úgyhogy a mai 10 fokos nap egy külső mosással indult, majd egy kőkemény 3 órás csomagtartó-takarítással folytatódott. A csomagtartóból minden kiszedtem, kárpitot, a pótkerék műanyag leszorítóját, az emelőt és a tokját, illetve magát a pótkereket félreraktam. Minden, ami a kárpit alatt volt, ragadt egyfajta nedves, szagtalan, nyúlós és igen ragadós dzsuvától. A suvickolást Domestosos vízzel és ronggyal kezdtem, de egy percen belül kiderült: a konyhai Cillit Bang és a dörzsiszivacs az egyedül működő megoldás. Hadd ne mondam, mekkora boldogság volt ez. Ezzel a kettőssel kellett mindent végigpucolni. Utána Domestosos vízzel utómosás, majd a végén egy rozzant törölközővel letörlés és hajszárítóval szárítás. Többet nem hibázhatok.

 Ezzel el is voltam egy darabig, plusz mellé a pótkereket és annak a leszorítóját is lecsutakoltam. A gumi minkét oldala dzsuvás volt rendesen, isteni volt dörzsölgetni. Most mindkettő a garázsban szárad. Külön öröm volt a csomagtér fenéklemezébe illesztett öt kis műanyag kupak (azok vajon minek vannak ott?) fogkefével és hígítóval takarítása.

 Úgyhogy most már csak a kárpit és az emelő, illetve annak tokja táptalajos: holnap azokat is kipucolom. Még egyszer nem szívatom meg magamat a ráérünkmég-effektussal... :)

Nos, okozott néhány izgalmas pillanatot az akkucsere. Elsején gyorsan feldobtam a töltőt a döglöttnek látszó, 11 éves akksira, hátha történik valami. Másodikán elmentem az újért, de már későn értem haza, nem volt kedvem náthásan a setétben mókolni. Úgyhogy tegnap kora délutánra maradt a csere. Leszedtem a töltőt, aztán csak próbából ráraktam a sarukat. Kulcs be, a kontrolllámpák ezerrel világítanak, szuper. Elfordítás, semmi. Meg sem nyekken. Remek, önindító, nem akksi? Aztán a régit ki, újat be, saruk vissza, beülés, pöcc-röff. Boldogság.

Szereztem egy, a fórumon erősen ajánlott akkutöltőt is, az Aldiban akciós volt, háromezeré’. Boldogság #2.

 Van új napló is a 2014-es évre, drága Húgom ajándéka. Kicsi, kompakt, pont jó méret, simán belecuppan a kesztyűtartóba. Boldogság #3.

 Rájöttem, hogy a múltkor beírt minimálprogramból kimaradt valami: az előző tulajdonos felkeresése. A tulaj, egy idős főorvos sajnos már elhunyt, de a fia még ugyanabban a kórházban és osztályon dolgozik.

Végül egy remek beharangozó: ezt a filmet látnom kell majd. Egy Bogár története, de igaziból.