Nyúl úr most debütált: szürkeségéhez mérhetően szerényen. Igaz, ennek oka is volt, jelesül a saját kényelmességem, hiszen ennek köszönhetően csak úgy 11.00 tájékán gördültem be a kastély parkjának kapuján.
Igaz, közben megtanultam: nem szabad minden feltétel nélkül követni az előtted lévő Bogarat, mert lehet, hogy ő már a tájékozódási versenyen hasajt. Mindenesetre Pécel szép részeit is láttam, bár 5 perc után gyanús lett, hogy egyrészt a szép sárga Bogár mindenfelé kanyarog, másrészt a Google Maps meg folyamatosan sikít, hogy nem erre kéne menni. :)
Végül csak meglett a kastély s annak a VIP-parkolója, ahol Nyúl úr egy (szerintem ex-Bundeswehr) mentőautó T2b mellett helyet kapott. A kétgyerekes fiatal párral gyorsan összebarátkoztunk, a nagyobbik srác megmutatott mindent a Buszon. Igaz, a papa arcán nem volt őszinte a mosoly, amikor a lökhárítóra szerelt két dudát kezdte el tekergetni a tündéri csöppség...
Kiballagtam, gyors felderítőkör, mi a felhozatal. Mint később a bogarhatu.hu szakfórumán megtudtam, kábé 140 autó gyűlt össze a találkozóra. Végignéztem a kastélyparkot, ami tetszett, le is fotóztam. Bevallom, igazán csak néhány autó dobogtatta meg a szívemet, de gyanítom, Nyúl úr is csak a látogatók egy részének okozott valódi izgalmakat. Többek között azoknak a kissrácoknak, akik beülhettek egy-egy családi fotózkodásra a volán mögé: amikor a gépnél voltam, mindig nyitva állt az ajtó. Sosem lehet tudni, 20 év múlva ki áll neki majd közülük feltámasztani egy romos Bogarat.
Mert bizony kevesen vagyunk és egyre kevesebb autó jön el a találkozókra. Hol van már TBK001 13 autós gárdonyi Almádiba érkező konvoja (csak Tatabányáról, tette hozzá büszkén a beszélgetés közben) – sok a találkozó, kevés az emberek pénze. Talán egyszer majd több lesz és talán egyszer majd több autó gyűlik össze talán kevesebb találkozóra. Nem tudom, mi a jó megoldás, lehet, hozzá kellene szokni a sok, kisebb találkozó gondolatához. Ehhez én még kicsi vagyok... :) Viszont itt és most szeretném megköszönni a péceli rendezők-szervezők munkáját, nagyon jól éreztem magam.
A bogarahtu.hu különítménye fölényesen megnyerte a pörköltfőző versenyt, a híres (és most már én is tudom, miért) négyszelepes pörkölttel. Azt hiszem, életemben először ettem muflonpörköltet, valami egészen elképesztően finom volt, köszönet ezúton is a szakácsnak, a csapatnak!
Megint volt azért egy lelkes fotózó rajongó: Tatabányáról érkezett a fiatalember, vPerecz néven ismeretes. Jót beszélgettünk, számtalan apróságot átnéztünk, s persze előkerült az eredeti állapot vs. FIVA vizsga kérdés is. Azt hiszem, ezen még sokat fogok agyalni, de figyelemre méltó érveket hallottam a jelenlegi állapot minél tovább megőrzése mellett, a FIVA-hoz szükséges szétborításos lakatolás ellenében.
Végül a lemenő nap fényében csendesen hazabandukoltam, kényelmes 85-90-et tartva az M0-son. S eközben arra gondoltam, milyen elképesztően szerencsés is vagyok, így, a fenekem alatt egy megbízhatóan duruzsoló 46 éves vassal...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.